ÉS SZÍNRE LÉP FELLNER!
ÉS SZÍNRE LÉP FELLNER!
1743-ban elkezdődött a kapucinus rendház és templom építése Tóvároson. A munkálatoknak Kuttner Jakab volt a felelőse, de az az igazság, hogy őt magát meglehetősen keveset lehetett látni városunkban. Kamarai építőmesterként ugyanis egyszerre több építkezésen is rajta kellett tartania a szemét – úgy véljük, hogy ekkoriban leginkább a komáromi hadi építkezésekre összpontosult a figyelme. A tatai uradalom jószágkormányzója, Balogh Ferenc nehezményezte is, hogy a templomépítés közben felmerülő kérdésekről és problémákról nem tudott kellő időben egyeztetni a mesterrel.
Az ilyen léptékű munkálatok napi felügyeletét külön építésvezető, azaz a pallér látta el.
Azt sajnos homály fedi, hogy Fellner Jakab hogyan, milyen úton, mennyi tanulás és szakmai tapasztalat birtokában érkezett meg a Magyar Királyság területére 1745-ben – egy viszont biztos: a 23 éves morvaországi fiatalembert szerződtették a tóvárosi építkezés pallérjának. Városunkban ez volt az első jelentősebb munkája.
Egy évre rá, 1746-ban, elkészültek a templom és a rendház kőművesmunkái. A kapucinus építkezésen való közreműködés, rövidsége ellenére, több szempontból is fontos szerepet játszott Fellner életében. A templomépítés révén ismerkedett meg későbbi elkötelezett pártfogójával, az Esterházy uradalmak jószágkormányzójával, Balogh Ferenccel. Egészen haláláig szoros szálak kötötték a kapucinus rendhez. Minden bizonnyal maga és családja is a kapucinus templomba járt misére. Merthogy megérkezése után hamarosan családot alapított, és ennek is köze volt a templomépítéshez. De ez már egy újabb történet. Hamarosan folytatjuk…
#Fellner300
A kapucinus templomot ábrázoló legkorábban postára adott képeslap
a tatai Kuny Domokos Múzeum gyűjteményben. 1901. május 28-án adták fel.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szeretne hozzászólni bejegyzésünkhöz? Kérjük, írja meg véleményét, gondolatait, kérdéseit!