B MINT BALUSZTRÁD
B MINT BALUSZTRÁD
A balusztrád az építészetben könyökmagasságig emelkedő, többnyire áttört kő-, vas- vagy fakorlát, ami a leeséstől óv. Teraszokon, erkélyeken, lépcsőknél és a főpárkányok fölött az attika díszítésére alkalmazzák.
A balusztrád három részből áll: a talplemezből, a fedőlemezből és az ezek között álló baluszterekből.
Az ínyencek kedvéért érdekességként megjegyezzük, hogy a BALUSZTER szó állítólag a gránátalma elnevezéséből ered (pl. franciául balustre, olaszul pedig balaustro ennek a növénynek a neve), mert alakja hasonlít a félig kinyílt gránátalma virágra.
Ki-ki maga döntse el, hogy hogy lát-e hasonlóságot a félig nyílt virág és a kőből készült korlátelem között – mi segítségül a cseklészi Esterházy-kastélyból mutatunk be egy olyan részletet, amelyen megszemlélhető a BALUSZTRÁD.
Ezen a helyen talán mondanunk sem kell, hogy ennek az épületnek is köze van Fellner Jakabhoz: a tatai mestert bízták meg az átépítésével, ami 1754-ben vette kezdetét. De erre még visszatérünk…
#Fellner300
Különböző alakú baluszterek |
A gránátalma virága és termése |
A cseklészi Esterházy-kastély részlete, Révhelyi Elemér fényképén (a Kuny Domokos Múzeum tulajdona). |
A cseklészi Esterházy-kastély részlete, egy napjainkban készült felvételen (a képet az internetről töltöttük le). |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szeretne hozzászólni bejegyzésünkhöz? Kérjük, írja meg véleményét, gondolatait, kérdéseit!